(0)

Módosítsd a keresett kifejezést.
Próbálj kevesebb szűrőt használni

VISSZA

Nike Air Max DNA - 30 years strong

Kár is lenne tagadni, hogy ha a legismertebb streetwear-cipők rangsoráról van szó, akkor egyértelmű, hogy az első helyet ez az ikonikus Nike-széria foglalná el, és határozottan maga mögé utasítana minden, utána igyekvő versenytársat. Jellegzetes, kurs htmlrövid szárú kialakítás, puhán párnázott belső rész, illetve jól tompító légpárna a talpban... Tudod, melyik modellről van szó?

Pontosan! Ezúttal természetesen az abszolút legendás Air Max-ről beszélünk, amelynek története 1987-ben indult. Ekkor történt, hogy Tinker Hatfield (a Nike tervezője) bemutatta a világnak forradalmi művét, a Nike Air Max 1 sneakert, ami szinte helyből óriási port kavart. Mindez többek között a cipő által képviselt dizájnnak volt köszönhető, amit a Párizsban található Centre Pompidou, más nevén a „kifordított múzeum” ihletett. Hogy miért? Azért, mert valamennyi installációját kívül helyezték el.

Az avantgárd megoldás akkora hatással volt Hatfieldre, hogy a múzeumlátogatásos szabadsága után elhatározta, hogy felhasználja az ötletet egy cipőnél. Így pattant ki a fejéből egy olyan lábbeli ötlete, amiben a talp egy részét kihagyja, aminek köszönhetően mindenki megcsodálhatja a belsejét. Szó, ami szó, a belső rész valóban figyelemreméltó, oda ugyanis tompító légpárna került, amit a NASA szakértőivel együtt fejlesztettek ki, és ami fokozza a cipő által nyújtott kényelmet. Bár a marketingesek eleinte nagyon kételkedtek a koncepcióban, Tim szerencsére kicsit sem foglalkozott ezzel, és számos, kemény munkával töltött nap és rengeteg módosítás után a tervezői csapattal közösen megalkotta a modellt, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatta a Nike történetét és az egész sportcipő piacot.

A vásárlók nagyon pozitívan fogadták az Air Max 1-t, aminek köszönhetően Hatfield zöld utat kapott, hogy folytassa kalandját az új technológiával. És így történt, hogy a következő években megszületett a Nike Air Max 90, Air Max 97, Nike Air Max 180, Triax, Air Max 270 és sok más modell, amiket úgy kapkodtak el, mint a cukrot, és mindegyik újrakiadásuk magasabbra tette a lécet.


Az ikonikus Air Max méltó utódja

Bár az Air Max premiere óta több mint 35 év telt el, az ikonikus termékvonal kicsit sem panaszkodhat az érdeklődés hiányára. Az utóbbi években a Nike Air Max népes családjához csatlakozott például a Genome DNA is, amit a Sizeernél például junior verzióban is megtalálsz.

Az Air Max vonal legújabb verzióját hozó lépő rövid szárú felsőrészt kapott, amihez fejlett technológiájú anyagok, varrásmentes felületek, stabilan tartó, szintetikus elemek és légáteresztő anyagok társulnak, aminek köszönhetően a cipő rendkívül lendületes megjelenésű, és tökéletesen passzol a mai rohanó életritmushoz. Az erős fűzőrendszernek köszönhetően jól illeszkedik a lábfejhez, a puha, bőrbarát belső részt textillel borítottak, a saroknál és a lábujjaknál lévő erősítés pedig gondoskodik róla, hogy a cipő lenyűgöző támogatást nyújtson viselőjének a hétköznapi akadályok legyőzésében. A létező legjobb tompítás és az összes megtett lépésbe fektetett energia visszairányítása pedig a forradalmi Air rendszer érdeme – vagyis a teljes méretű légpárnáé, amit a talp belsejében helyeztek el.

Ehhez jön még a jól ismert brandjelzés, és a Nike Air Max Genome DNA óriási népszerűsége már nem is lep meg senkit. Minket legalábbis biztosan nem, mert az amerikai óriás ismét bebizonyította, hogy teljesen rászolgál a piacvezető címre.

Szeretnél róla személyesen is meggyőződni? Akkor feltétlen dobd be a kosaradba az Air Max DNA-t. Figyelmeztetünk, hogy ez tényleg egy hoooosszú barátság kezdete lesz.


×
[script]$(document).ready(function() { /* MP - Bug ENPSUP-12079 */ $('#js-header').mouseenter(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '0'); }); $('#js-header').mouseleave(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '100'); });});$(document).ready(function() { $('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_loyaltyClubJoin').change(function(){if($(this).is(':checked')) {$('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_consentForm_consent_1704_0').attr('required', '');} else {$('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_consentForm_consent_1704_0').removeAttr('required');}});});$('.b-cart_summation .m-cartOptions_itemSummary').each(function() {var newtext = $(this).html().replace('enp.cart.phone.country.prefix', ''); $(this).html(newtext);});$('.js-contact-chat').on('click', function() { window.location.replace('http://sizeer.hu/chatbot'); })[/script]