Szűrők megjelenítése
Megjelenített találatok száma
126 termékből

Szűrők kiválasztása

New Era

ÁR

  -

Nem

Méret

    Rejtsd el a szűrőt Több

Szín

    Rejtsd el a szűrőt Több

Kategória

SZŰRŐK TÖRLÉSE

HOGYAN JÖTT LÉTRE A NEW ERA

A márka alapítója, Ehrhardt Koch már 16 évesen fejfedőket gyártó cégnél dolgozott. Már azelőtt, hogy betöltötte 18. életévét, számos gyártási technikával volt tisztában. Képességeire felfigyeltek, és fokozatosan elkezdett felfelé haladni a ranglétrán, Kochnak azonban ennél nagyobb ambíciói voltak – saját, sapkagyártással foglalkozó céget akart létrehozni. 1920-ban rábeszélte nagynénjét, hogy gazdasági fejlődése érdekében vegyen fel hitelt, cserébe pedig megígérte, hogy foglalkoztatja a gyerekeit. Ez a kétoldalú megállapodás készpénz injekciót eredményezett, ami hozzásegítette Kochot saját cégéhez. És így a Buffalo-beli Genesee egyik utcájában, New York államban, létrejött a New Era Cap Company.

A cég működésének kezdetei – a baseballsapkák

Kezdetekben a cég főként sima sildes sapkákat varrt, de a 30-as években a divattrendek változása következtében Koch úgy döntött, hogy változtat a profilon. Nagyon erős és számottevő csoportot választott – a baseball rajongókat. Magáncégekkel való együttműködést követően Erhardt arra az elhatározásra jutott, hogy kibővíti a tevékenységi körét. Igen ambiciózus célt tűzött ki maga elé – azt akarta, hogy a New Era a legnagyobb liga, a Major League Baseball és a többi liga számára kizárólagos baseballsapka gyártóvá váljon. A következő cél a New Era sapkák értékesítése volt középiskolák és felsőoktatási intézmények baseballcsapatainak. Lépésről lépésre és sikeresen megvalósította a stratégiáját. 1954-ben Koch sajnos elhunyt, de a vezetői széket átvette fia – Harold. Az ő ötletei még inkább megerősítették a cég piaci pozícióját. A szabadalom, ami állandó részévé vált a sapkagyártás folyamatának, a verejtéket felszívó pamut csík bevarrása volt. 1974-ig, Erhardt kívánságának megfelelően, a New Era sapkák az USA-ban 24-ből 20 profi baseballcsapat hivatalos fejfedőjévé váltak. A 80-as években a New Era megteremtette a baseballrajongók körében a 59 FIFTY divatot, a híres hat panelesre való igényt, ami az MLB hivatalos meccssapkája lett.

Terjeszkedés az európai piacra

A trend villámgyorsan terjedt, ami a cégnek óriási anyagi nyereséget és presztízst hozott. Azonban csak 1998-ban terjesztette ki eladásait a New Era Cap az Egyesült Államokon kívülre is. A 2002-es év végén a cég vezetője Chris Koch lett – a márka alapítójának dédunokája, akinek legfőbb célja az volt, hogy megerősítse a New Erat vezető pozíciójában a különleges sapkák gyártása terén. Tökéletesen sikerült neki – jelenleg az amerikai brand sapkáinak nagykövetei a legnagyobb popsztárok, sportolók és művészek. Többek között Jay Z, Fred Durst, Sipe Lee és Rihanna is hordja. A Sizeer.hu webáruházban kaphatóak úgy a legújabb kollekciók, mint a klasszikus modellek, amik remek kiegészítői a városi, laza szetteknek. Nézz szét és vásárolj online!

Nézd meg a New Erahoz kapcsolódó kisokosokat:
Milyen a New Era sapkák méretezése

Nézd meg a népszerű New Era kollekciókat:
New Era 39 Thirty
New Era NBA
New Era Boston Celtic
New Era 59fifty
New Era Lolka és Bolka
New Era New York Yankess
New Era 9forty
New Era 9 Fifty

Vissza ehhez:
MÁRKÁK


HUF 12990

Méretek

S M L XL

20990 FT

12990 FT

New Era
HUF 16990

Méretek

M L

25990 FT

16990 FT

New Era
HUF 20990

Méretek

M

25990 FT

20990 FT

New Era
HUF 20990

Méretek

L

22990 FT

20990 FT

New Era
HUF 8990

Méretek

ONE SIZE
HUF 8990

Méretek

ONE SIZE
HUF 17990

Méretek

M L XL

21990 FT

17990 FT

New Era
HUF 4990

Méretek

S M L XL

7990 FT

4990 FT

New Era
HUF 6990

Méretek

7 3/8

12990 FT

6990 FT

New Era
HUF 6990

Méretek

ONE SIZE

Méretek

ONE SIZE
HUF 7690

Méretek

ML

7990 FT

7690 FT

New Era
HUF 10390

Méretek

7 3/8

11990 FT

10390 FT

New Era
HUF 4990

Méretek

XL XXL

7990 FT

4990 FT

New Era
HUF 4990

Méretek

XL

7990 FT

4990 FT

New Era
HUF 7990

Méretek

S M L XL

10990 FT

7990 FT

New Era
HUF 9990

Méretek

S M L XL

10990 FT

9990 FT

New Era
HUF 9990

Méretek

M

10990 FT

9990 FT

New Era
HUF 7990

Méretek

M XL

10990 FT

7990 FT

New Era
HUF 7990

Méretek

S L

10990 FT

7990 FT

New Era
HUF 7990

Méretek

S XL

10990 FT

7990 FT

New Era
HUF 9990

Méretek

L

10990 FT

9990 FT

New Era
HUF 6990

Méretek

S

10990 FT

6990 FT

New Era
HUF 6990

Méretek

ONE SIZE
HUF 6990

Méretek

ONE SIZE

Méretek

ONE SIZE
HUF 8990

Méretek

ONE SIZE
HUF 8990

Méretek

ONE SIZE
HUF 10590

Méretek

ML SM

12990 FT

10590 FT

New Era
HUF 9390

Méretek

SM

10990 FT

9390 FT

New Era
HUF 10390

Méretek

7 1/2 7 1/4 7 1/8 7 3/8

11990 FT

10390 FT

New Era
HUF 10390

Méretek

7 1/2 7 1/4 7 1/8 7 3/8

11990 FT

10390 FT

New Era
HUF 14990

Méretek

S

21990 FT

14990 FT

New Era
HUF 6990

Méretek

XL

10990 FT

6990 FT

New Era
HUF 4990

Méretek

S

7990 FT

4990 FT

New Era
HUF 6090

Méretek

ONE SIZE

6990 FT

6090 FT

New Era
HUF 6090

Méretek

ONE SIZE

6990 FT

6090 FT

New Era
HUF 6090

Méretek

ONE SIZE

6990 FT

6090 FT

New Era
HUF 3190

Méretek

ONE SIZE

4990 FT

3190 FT

New Era
HUF 6090

Méretek

ONE SIZE

6990 FT

6090 FT

New Era
HUF 8490

Méretek

SM

12990 FT

8490 FT

New Era
HUF 3190

Méretek

ONE SIZE

4990 FT

3190 FT

New Era
HUF 6790

Méretek

SM

11990 FT

6790 FT

New Era
HUF 10990

Méretek

ONE-SIZE

11990 FT

10990 FT

New Era
HUF 6890

Méretek

SM

12990 FT

6890 FT

New Era
HUF 6590

Méretek

ONE-SIZE

10990 FT

6590 FT

New Era
HUF 6590

Méretek

ONE-SIZE

8990 FT

6590 FT

New Era
HUF 5090

Méretek

ONE-SIZE

8990 FT

5090 FT

New Era
HUF 5090

Méretek

ONE-SIZE

6990 FT

5090 FT

New Era
HUF 6190

Méretek

7 1/4 7 1/8

12990 FT

6190 FT

New Era
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 9990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 9990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 9990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 9990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 9990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 7990

Méretek

ONE-SIZE
HUF 19990

Méretek

S M L XL
Megjelenített találatok száma
126 termékből

New Era a Sizeernél

Nehéz a New Era-nál streetwearesebb márkát elképzelni. Ez a legendás brand már csaknem 100 éves és folyamatosan hódít újabb és újabb modelljeivel. A márka alapítója egy német kézműves, aki az Egyesült Államokba emigrált - Ehrhardt Koch. 1920-ban, kölcsönök segítségével, sikerült belevágnia megálmodott üzletébe, mely alapja praktikus, lapos sapkák gyártása volt. Már az első év több mint 60.000 eladott terméket eredményezett! Koch sapkáit ugyanis kiemelte a kiváló anyagminőség, az innovatív dizájn, illetve a minden részletben visszaköszönő, német precizitás. Ehrhardtnak esze ágában sem volt a babérjain ücsörögni. Követte a divattrendeket és az emberek érdeklődési körét, és úgy határozott, baseball sapkák gyártásába fog. A megérzése nem hagyta cserben - a sildes sapkát nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is megszerették.


Ikonikus baseball sapkák...

A New Era baseball sapkák ma már ikonikus kiegészítőknek számítanak, melyek nélkül a streetwear-szettek nem az igaziak. A márka egyedüliként büszkélkedhet az MLB baseball liga licencével, sőt a kosaras NBA, a hokis NHL és más szervezetekével is, ami feljogosítja, hogy modelljeinél az egyes csapatok kabaláinak képét és a csapatok nevének kezdőbetűit használja. A brand sok más óriással is együttműködik, amilyenek például a Disney vagy a Coca-Cola. Ennek eredményeként számos olyan modell közül válogathatsz, melyeket mondjuk a NY Yankees vagy a Chicago Bulls kezdőbetűivel szignóztak, de olyat is találsz, amin Mickey egér vagy a kedvenc nassolnivalód van. A márka az utóbbi időben a lengyel mesefilmek felé fordult, és piacra dobta limitált kiadású sapkáit, melyeket a Lolek és Bolek figurái díszítenek. Válassz egy klasszikus baseball sapkát, egy egyenes sildűt vagy egy retró truckert - mindegyik megvéd a naptól és gondoskodik trendi streetwear-lookodról.


...és sok minden más

A New Era azonban nem csak sapkákat tartogat kínálatában. A Sizeer üzletekben és webáruházban találsz kifogástalan pulóvereket, pólókat, nadrágokat, hátizsákokat, sőt téli beanie sapkákat is. Rögtön látszik rajtuk, hogy a streetweares és deszkás kultúra hagyományaiból merített a brand, de közben a tervezők nem mondanak le saját trendjeik megalkotásáról sem. Egy dolog biztos - ha a lezser, városi stílus rajongója vagy, biztosan nem fogsz csalódni. A New Era-val könnyedén állíthatsz össze total lookot, amiben ötvözöd és mixeled a különböző elemeket, attól függetlenül, hogy a minimalizmus vagy a merész színek rajongója vagy-e. A monokróm modellek tökéletesek a klasszikus, univerzális megoldások rajongóinak és tökéletesen mutatnak a multikolor modellek is, melyek a látványos, figyelemfelkeltő szettek imádóit ragadják magukkal. A New Era azonban nem csak a megjelenésről, hanem kínálata praktikusságáról is gondoskodik. A nagy hátizsákok, övtáskák és a könnyű tornazsákok remekül megállják a helyüket a rohanós városi napokon, de egy hétvégi görkoris vagy deszkás kikapcsolódáson is. Az állítható sapkát saját méretedhez igazíthatod, a nadrágok és pulóverek praktikus részleteket kaptak, amilyenek a nagy zsebek, a kapucni vagy a passzék - mindez a maximális kényelem garanciáját nyújtja. Ne habozz, állíts össze már ma menő szetteket a New Era-val és a Sizeerrel.

Annak érdekében, hogy a webáruházat az igényeidre szabjuk és használatát a lehető legkényelmesebbé tegyük számodra, honlapunkon cookie fájlokat használunk. Az oldalunkat böngészve elfogadod az Adatvédelmi Tájékoztatóba és a Cookie Tájékoztatóba foglaltakat. Szeretnéd meghatározni a cookie fájlok tárolási vagy hozzáférési feltételeit? Ezt a böngésződ beállításainál tudod megtenni.

ELFOGADOM
×
[script]$(document).ready(function() { /* MP - Bug ENPSUP-12079 */ $('#js-header').mouseenter(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '0'); }); $('#js-header').mouseleave(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '100'); });});[/script]