Sportcipők viszálya - adidas ZX Flux vagy Nike Air Max?

Ez tényleg az óriások összecsapása! A sportbrandek két oroszlánja, akik már több, mint fél évszázada feszülnek egymásnak, most újra egymással szemben állnak, ezúttal a legismertebb modelljeiket összehasonlítva. Egy klasszikus megjelenésű, megbízható és bevált, ugyanakkor kényelmes sportcipőt keresel? Pontosan ilyen a Flux és a forradalmi Air Max. Mindegyik modellnek megvannak a követői és az ellenségei is. Neked melyik jön be inkább? Ideje ringbe hívni a streetwear világ legnagyobb riválisait!

Az adidas Flux, vagyis a klasszikusok követése

Ha időrendben nézzük, egy dolog biztos - az adidas ZX Flux előkészítése sokkal tovább tartott. Maga a brand már 9124-ben megszületett, és azóta folyamatosan és következetesen tökéletesíti termékeit, új technológiák és megoldások kidolgozásával. Többek között ezért van az, hogy minden soron következő modell még nagyobb érdeklődésnek örvendett. A valódi forradalom 1984-ben következett be - ekkor debütált az első ZX család, amely kijelölte a fejlődési útvonalat a következő évtizedekre. A széria eleinte kizárólag sportolóknak készült, elsősorban futóknak, és pontosan nekik látták el a cipőt új technológiákkal. A habos talp, a hálós, nejlon felsőrész, a puhán párnázott nyelv, a Gilly fűző rendszer, sőt a fényvisszaverő elemek is - mindez a profikat volt hivatott szolgálni. Idővel azonban az amatőrök és az utcai divat szerelmesei is észrevették, hogy a cipő mennyire kényelmes és praktikus. Az egész ZX széria megkoronázása a forradalmi 8000 modell volt, melynek premierére 1989-ben került sor, és amely attól a pillanattól kezdve változatlanul meghatározza a trendeket. Miért vált rögtön annyira népszerűvé, hogy még ma is kultikusként emlegetjük? A válasz egyszerű - mert ez volt az első olyan cipő, mely ötvözte a futóknak szükséges kényelmet a sneakerheadek által megkövetelt trendi lookkal. Az adidas pontosan a ZX 800 megalkotásával bizonyította be, hogy a profi sportcipők lehetnek kényelmesek és technológiailag fejlettek, ugyanakkor pedig követhetik a legújabb trendeket is. Pontosan harminc évvel a híres széria első modelljének megszületése után, a triplacsíkos brand megint visszatért hozzá, egy olyan lépőt alkotva, amely megkoronázza az egész szériát: ez a ZX Flux.

Flux-ot mindenkinek!

A folyamatosan hódító dizájnra alapozva 1989-ben az adidas tervezői ráncfelvarrásnak vetették alá, melynek során nemcsak az anyagokat változtatták meg, hanem a profilját is felfrissítették. A felsőrész kecsesebb lett, a velúrt pedig, melyből készült, felváltotta a modern nejlon háló, amely még inkább hangsúlyozza a Flux könnyedségét. Az, ami változatlan maradt, az a tökéletes talp, melyet a hosszú távok legyőzéséhez terveztek. A sarok és a lábujjak környékén alkalmazott Softshell technológia továbbra is gondoskodik az ütések tökéletes tompításáról. Az pedig, aminek a futók a leginkább örülnek, az a Torsion system, mely támogatást nyújt a középtalpnak és lehetővé teszi a hirtelen mozdulatokat. Annak köszönhetően, hogy lábfej elülső és hátsó része egymástól függetlenül mozog, a cipő tökéletesen alkalmazkodik minden típusú talajhoz, ezzel egyértelműen megkönnyítve a további kilométerek legyőzését. A ZX széria legfiatalabb tagjának előnye a hibrid karakter is, mely már a 8000 egyik jellemzője is volt. Noha sportcipőről van szó, megjelenésével és kecses, könnyed profiljával pillanatok alatt meggyőzi a lezser, városi look szerelmeseit is. A streetwear azért is szerette meg a Flux-okat, mert szinte mindenhez lehet őket viselni - melegítőhöz vagy legginghez, farmerhez, sőt ruhához vagy szoknyához is, érdekes szetteket alkotva velük.

Nike Air Max: eljött az innováció ideje!

És ki áll szemben az adidas Flux-szal? Nos, a riválisát biztosan senkinek sem kell bemutatni! Az AX-ek a városi utcák igazi királyai és a történelem legnépszerűbb cipői közé tartoznak... azon kívül a legkelendőbbek közé. Még a laikus is, ha megkérdezik, hogy melyik a legismertebb sportcipő, vagy amelyik egyértelműen a streetwearhez kapcsolódik, tuti biztos, hogy megemlíti az Air Max-eket. Letagadni sem lehet, hogy ez a sportcipő az egész világon ismert, sőt mi több, már néhány évtizede a rajongás tárgyát képezi, nem csak az utcai divat szerelmesei között. Az 1987-es premiere óta töretlen népszerűségnek örvend a sportolók, mind az amatőrök, mind a profik körében. Mindenki más is szereti, aki egyszerűen csak egy kényelmes casual cipőt keres, amely tökéletesen megfelel különböző helyzetekben. Mi járul még a sikeréhez? Elsősorban az időtlen minőség, ami az évek múlása és a változások ellenére is változatlan. A következő modellek csak tökéletesítették azt, ami a széria megszületésekor már egy kisebb forradalmat robbantott ki, tehát a híres kis ablak, amin keresztül láthatóvá vált a megakényelmes légpárna. Tagadhatatlan - a Nike Air Max premiere sok mindent megváltoztatott, és az egész világ visszhangzott tőle. A meglepő ötlet, amiben eleinte még a marketing osztály sem hitt, telitalálatnak bizonyult. Pontosan ezzel a cipővel kapott szárnyra ugyanis a Nike nemzetközi híre.

A look, ami meghódítja az utcákat

Mi olyan különleges az Air Max-ekben? Természetesen a fantasztikus kényelem, amely... egyáltalán nincs elrejtve! Mert a sportcipő forradalom pontosan annak a megmutatásával kezdődött, ami gondoskodik a cipő tényleg hihetetlen kényelméről. A láthatóvá tett Air Sole légbetét ötlete, habár kockázatos volt, szinte mindenkit magával ragadott! A talpban lévő kis ablak - kezdetben nagyobb és eléggé egyszerű, a következő modellekben valamivel kisebb és finomabb - nemcsak az egész széria ismertetőjegyévé vált, hanem a Nike-évá is. A tompító rendszer láthatóvá tételének innovatív ötlete elismerést váltott ki (magát a tompítást már a korábbi Air Force One modellnél is nagyra tartották), ami itt párban járt a modell menő dizájnjával. Végtére is az Air Max-ek nemcsak talpból állnak, bár tagadhatatlan, hogy az játssza a főszerepet. Az, ami szintén felkeltette a figyelmet, a felsőrész volt - a kényelmes és tökéletesen védő, ugyanakkor rugalmas rész. Sőt mi több, idővel kiderült, hogy ezekben a sportcipőkben rengeteg lehetőség rejlik, ami a megjelenést illeti. A Nike, tovább menetelve, a sokszínűség mellett döntött és a legtrendibb színekben dobta piacra a kultikus Air Max-eket. Visszafogott, casual, pasztell vagy színes, akár a szivárvány - volt miből választaniuk a sportcipők rajongóinak. És még mindig van, mert az első Nike Air Max premiere óta ugyan több, mint harminc év eltelt, továbbra is új színváltozatok születnek. Az egyre fiatalabb generációk értékelik azt, amivel a 80-as évek végén hódított a brand. Egy klasszikus ugyanis nem öregszenek!

Az óriások összecsapása!

Eljött a harc vége! Az egyik oldalon ott az adidas ZX Flux - a modell, ami hosszú fejlődési folyamat eredménye és annak a szériának a megkoronázása, amit nem ok nélkül neveznek kultikusnak, különösen a sportolók. Imádják a futók és a könnyűatléták, megtalálta helyét az utcai divatban is, tökéletesen illik a streetwear hangulatba, melyben annyira fontos a szabadság. Minden felesleges dologtól megfosztott lépő, mely semmit nem veszített az évekig tökéletesített kényelemből, emellett pedig hihetetlenül könnyű. Vele szemben pedig ott áll a konkurencia - a forradalmi Nike Air Max, amely hirtelen jelent meg, de rögtön világszenzációvá vált. Az egyedi dizájn, mely a tompító légpárna megmutatására épül, csak egyike azoknak az úttörő ötleteknek, melyeket a pipa-logós cég tervezői alkalmaztak. Akkor melyiket válaszd? A döntés nem egyszerű. Néhány elemzésben azt állítják, hogy noha mindkét modell magasan viszi a pálmát kényelem szempontjából a többi sportcipőhöz képest, a Flux valamivel mégis előrébb jár. Másrészről mindkét modellnek megvannak az előnyei és úgy tűnik, hogy minden csak ízlés kérdése - válaszd azt, amelyik jobban illik streetwear lelkedhez.

×
[script]$(document).ready(function() { /* MP - Bug ENPSUP-12079 */ $('#js-header').mouseenter(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '0'); }); $('#js-header').mouseleave(function() { $('.zoomContainer').css('z-index', '100'); });});$(document).ready(function() { $('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_loyaltyClubJoin').change(function(){if($(this).is(':checked')) {$('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_consentForm_consent_1704_0').attr('required', '');} else {$('#cart_flow_address_step_loyaltyScheme_consentForm_consent_1704_0').removeAttr('required');}});});[/script]